2008. március 10., hétfő

E kies hazában mutass nekem egy oly nagy ravaszt....

Tisztel blog olvasó barátaim. Bizonyára feltűnt, hogy egyre ritkábban vetem papirra (képernyőre) gondolataimat. Ennek természetesen nem az az oka, hogy már nincsenek gondolataim, inkább az, hogy túl sok lett hirtelen. Ez a rengeteg kretén, akiken az ország sorsa függ (jobb és bal oldal egyaránt) annyi gondolatot adnak, hogy ha meg kellene köszönnöm, százan kellene , hogy segítsenek a "megköszönésben". Ezt pedig nem szeretném. Az emberi butaság olyan méreteket öltött kishazánkban, hogy ha a világpiacon értékesíteni lehetne, még az országutakat is gyémánt szegélyezné.
Megpróbáltam valamelyik nap az aznapi információkat, melyek kívülről, az országból érkeztek, összefüggéseiben, és egymáshoz való viszonyukban értelmezni, majd felfogni. Ha ezt egy pszichiáter jelenlétében tettem volna, most valószínű, hogy csak üdvözlő lapokat írhatnék a viccosztályról. Ez a társasjáték, amit magyar politikának hívnak, azt gondolom elérkezett ahhoz az állapothoz, mint amikor a kártyában már mindenki hamiskártyás, de mindenkinél pisztoly is van, és ezért nem lövöldöznek. A kíbiceknek viszont kusssss, mert ha szólnak, hogy csalás,..... rájuk majd mindenki lő.
Ma oda jutott a játék, hogy valaki saját magától is elhatárolódott, ahelyett, hogy azt mondta volna, ....igen én így gondoltam, és az összes többi a hazugság...vagy lötte volna fejbe magát egy vadászgörénnyel.
Szeretnék nem politizálva élni, nem török lándzsát egyik oldal mellett sem, mert egyformán megvetem őket.....azért amit eddig tettek, és attól tartok azért is amit tenni fognak a jövőben.
De sajnos csak akkor tudnám magam apolitizálni, ha olyan lennék mint a három majom....nem lát nem hall, nem beszél.....és ez nem megy! A zsoldos hadsereg az életét kockáztatta pénzért....a zsoldos politikus a te életedet viszi vásárra....pénzért......és amíg egy fillért is el lehet lopni, addig marad......utána viszont hozzád dörgölőzik, és a füledbe súgja majd : én már akkor is megmondtam, ott is hagytam őket
De addig bele fogunk rokkanni.....!!!!!!!!
Hát ezért írok most csak ritkán, mert a vidám dolgokat is ellopták, bár nem kellet nekik, de úgy voltak, jó lehet ez még valamire.....és felrakták a garázs padra

2008. február 14., csütörtök

2345 leltáriszámú karosszék

Idézet az Index hirportálról


Tavaly november 12-én tette közzé honlapján az ORFK azt a korábban titkos minősítésű dokumentumot, amely szerint 1996-ban Draskovics Tibor, a pénzügyi tárca akkori közigazgatási államtitkára szívügyének tekintette, hogy az olajügyekben érintett egyik cégnek ne kelljen sokmilliós bírságot fizetnie.
A Hézag fedőnevű nyomozás közben született irat időközben eltűnt a honlapról. A dokumentum eltűnésére az ügyben nyomozó egyik, neve elhallgatását kérő rendőrtiszt hívta fel a Magyar Hírlap figyelmét. A rendőrtiszt a lapnak elmondta: a "takarítás" összefügg azzal, hogy Draskovicsot hamarosan kinevezik igazságügyi és rendészeti miniszternek nevezik ki.
Draskovics Tibor a dokumentumok nyilvánosságra hozatala után úgy nyilatkozott: kiderült, hogy 1996-ban egy jogértelmezési vita kerekedett, amiből valakik ügyet akartak kreálni, de a rendőrség alaposan kivizsgálta az ügyet, és megállapította, hogy nem történt bűncselekmény.

Már megint egy prominens politikust kellett a drága jó hatóságnak tisztára mosni, nehogy valaki azt feltételezze, hogy megint egy rossz kisfiú került miniszteri székbe.....és a tisztára mosás most sem gőzborotvával zajlott.....ráadásul ez a drága jó hatóság fog mostantól hozzá tartozni.....ez ismét egy bizonyíték arra, hogy az egy következmények nélküli ország azoknak, akik megfelelő kapcsolatokkal rendelkeznek....

- de jaj neked ha kisember vagy, és olyankor mersz tüsszenteni amikor a moziban egy nagy ember ül melletted, és két másodpercet nem hall a filmből....
- de jaj neked ha kis ember vagy és egy hivatallal akad dolgod, mint Kovács János,..... és a hivatal nem hiszi el, hogy te valójában Horvát Erzsi vagy...
- de jaj neked ha kisember vagy és egy közüzem ügyintézőjét akarod meggyőzni arról, mekkora kretén és idióta, és a te idődet rabolva csinál magából bohócot...
- de jaj neked ha kisember vagy és nyitsz egy autó kölcsönzőt, és az autóiddal egy napon és egy órában csinálnak balesetet Szombathelyen , Szegeden, és Pécsen.....mert ez az idióta törvényhozó testület olyan törvényt fogadott el, ami feltételezi, hogy háromfelé osztódtál, és úgy garázdálkodsz az utakon...................és közben Draskovics elvtárs kényelmesen hátra dől a 2345 leltári számú karosszékjében, és arra gondol az ablakon kitekintve, elmerengő arckifejezéssel, hogy a kaliforniai, és a hawaii nyaraló mellé nem kellen még egy.....mondjuk Dominikán

Ez a kis magyar demokrácia egyik nagy vívmánya, csak hát nem mindenkinek adatik meg......ha lopsz, sokat lopj, ha csalsz, sokat csalj, .............ezek legyenek az önéletrajzodban, mert egyszer így még kormánytag lehetsz......

2008. február 10., vasárnap

Ott tartottunk, hogy vasutas sztrájk.........oszt mire folytatnám az írást, már vége is....de lehet, hogy már megint elkezdődött........ki tudja, indok az mindíg van. Leírnék néhány nagyon nyomós okot, ha én sztrájkra szólítanék fel......:

- Azonnal töröljék el a hétfőt, mert nem szeretem gimnazista korom óta.....mert különben...
- A Tiszát nevezzék el rólam.....mert különben...
- A pénzügyminiszter havonta egyszer, függetlenül a farsangi szezontól, öltözzön krumplinak.....mert különben...
- Heti két alkalommal osszanak szét köztem és a családom között 3000.0000 azaz hárommillió forintot, és két Rolce Rollc-ot.....mert különben...
- Esténként meséljen nekem altatót Sindy Crawford, vagy Laky Zsuzsi...mert különben...
- A balett előadások ezentúl csak zúzott kővel beszort színpadon legyenek....mert különben...
- Aki a társaságomban népdalt mer énekelni, azt fogadja fiává Zámbó Árpy,.... mert különben....

Van még rengeteg ötletem, de egyenlőre nem akarom mindet elsütni, nehogy megelőzzenek az elhárító intézkedésekkel, és ne tudjak indokot találni egy jó kis magyar sztrájkra......

Azért nem gyenge ez az ország....elkülönítettek az 1973-as Malév katasztrófa áldozatainak emléke kapcsán, 100.000.000 forintot, abból a kimondott célból, hogy felhozzák a roncsokat, megadva az áldozatoknak a végtisztességet. Az áldozatok hozzátartozói most úgy döntöttek, hogy inkább szétosztják a pénzt......döbbenet. A 100.000.000 elkülönítése is önmagában az, hiszen egy állami, esetleg a Malév által emelt emlékmű is megtette volna........de az, hogy ez a pénz még szétosztható........
Nekem az 1526-os mohácsi tragédiában rengeteg rokonom hallt meg, akik nem kapták meg a végtisztességet.......ja, és ott van a szabadságharc is, tudjuk az 1948-49-es..........na meg az 1. és a 2. világháború....én olcsón megszámítom, elég ha csak 80.000.000 milliót különítenek el, és csak 40.000.000 osztok szét magam között.....................és Anikó azóta is ott vár a hejőkeresztúri megállóhelyen, egy kicsit már ideges , és állítólag többeket megdobált a tűsarkú cipőjével, hogy hozzanak neki valami kaját, és vágják el a láncot, amivel egy oszlophoz rögzítették.....lehet, hogy sztrájktörőnek nézte egy bakter

2008. február 5., kedd

A vasutas meg a vasútja

Itt az idő, hogy újabb valós társadalmi problémákat feszegessek, és elnézést kérjek azoktól, akik hiányolták eszmei nyaforogmáimat, és reklamáltak amiért ezt a kis időt kihagytam. Az általam most kiválasztott valós társadalmi problémák egyike, hogy a vv Anikó (tudjuk, aki a konkurenciánál a nagy Nő) miután megműttette ismét a melleit, egyszerűen csak bevonult a nyuszis magazinhoz, és lefotóztatta magát.....ezzel összefüggésben ismét elkezdődött a vasutas sztrájk......

Lássuk először is a mi drága Anikónk vonatkozásait az esettel kapcsolatban.....mert azt lássuk be, ez egy eset.....mégpedig a javából.....ne gondoljon senki rosszra, ő éli az egyszerű kis életét, próbálja elhinni, hogy 80%-ban az esze és tehetsége az ami ismertté tette, ......és néha a lábai is egymás mellett találhatók......és semmi köze a dolognak ahhoz, hogy a fél média már átmasírozott rajta, és még mindíg ott van a média másik fele.....de ha jobban meggondoljuk, ezzel senkinek nem árt, és az a tény, hogy a pasik jó alaposan megnézik mindenhol, és így tartják szánalmasnak,....... az egy egyszerű szellemi árukapcsolás.

Na de itt van a vasutasok sztrájkja. Addig amig a mi Anikónk sok-sok okot talál arra, hogy valaki ágyába varázsolja magát, addig a drága vasutasok egyik szakszervezete, annak is a sármosnak egy kicsit sem nevezhető vezére, szintén megannyi okot talál arra, hogy ne dolgozzanak. Először a vonal megszüntetések......utána az egészségbiztosítás......most a 10%-os fizetésemelés, és a privatizációs bevételekből, fejenként 250.000 forint. A következőkben ezt a valós társadalmi problémát fogom boncolgatni, néhány ötlettel arra vonatkozóan, hogy ki miért sztrájkoljon szerintem és természetesen Anikóval is megpróbálok telefonon kapcsolatba kerülni, talán ő lesz az a tudósító, aki csak nekünk beszámol majd arról, hogy mi a helyzet a Hejőszalontai megállóhelyen.........folyt.köv.

2008. január 26., szombat

kinder tojás

Az Európai Unió nagyon okos és nagyon fontos, és nagyon fejlett valamelyik bizottsága kilátásba helyezte, hogy egy egyszerű tollvonással betiltja a KINDER TOJÁSt, mert úgy gondolják, hogy ettől a gyermekek nagyon nagy veszélynek vannak kitéve. Ez újabb igezolás arra vonatkozóan, hogy a hülyeség, az idiotizmus nem csak magyar sajátosság. Az uniós szabályozás szerint pl. a moslékot már nem adhatjuk a disznóknak, és pizza csak olyan tészta lehet, ami............összetevőkből...........eljárással készül, és az átmérője 28 cm. Tehát ha valaki oriás pizzát rendel, az be lesz csapva, mert az nem 28 cm átmérőjű, tehát nem is pizza.

De ezen az elven, még nagyon sok mindent be kelle tiltani az Uniónak....

Be kellene tiltani a 220 voltos váltó áramot, mert az megrázhatja a gyerekeket
Be kellene tiltani a tengereket, folyókat, tavakat....mert abba bele fulladhatnak a gyerekek
Be kellene tiltani az autókat, vonatokat, mert az elütheti a gyerekeket
Be kellene tiltani a pisai ferede tornyot, mert az egyszer még eldőlhet, és akkor ráeshet egy gyerekre
Be kellene tiltani dobozos gyümölcsleveket, és tejeket, mert mi van, ha a gyerek véletlenül nem kiönti a bennük lévő italt, hanem dobozostul akarja lenyelni....megakadhat a torkán, és kész a baj
Be kellene tiltani az emeletes házakat, mert kieshet a gyerek, és esetleg egy másik gyerekre esik, és akkor megint csak kész a baj
és végül be kellene tiltani a 15 négyzetméteres szobákat, mert mi van, ha egyilyen szobában egyszerre 1876 gyermek szeretne benn lenni.....beszorulnának, elfogyna a levegő, és kész a baj....

Én magam nagyon szeretem a kinder tojást, bár azt a műanyag kapszulát egykicsit nehéz lenyelni.

2008. január 23., szerda

Az előző íráshoz fűződő megjegyzéseket figyelembe véve, arra a következtetésre jutottam,
hogy támogatom azon törekvést, miszerint Magyarországon igen is legyen újra királyság.
De nem ám az a hagyományos, megszokott királyság, hanem olyan igazi,magyaros,
XXI. századi.A király ne koronát hordjon, a fején, az túl snassz lenne. A korona helyett
legyen mondjuk egy trabant felni, a palást helyett meg egy hátúl az ujjainál összekötözött
zubbony, szép népi motívumokkal hímezve.

A király feladatai a következők lehetnének:

- minden reggel bemegy valamelyik tv-be és ott megmutatja a nézőknek, hogyan kell három
golflabdával a szájában nótákat énekelni, miközben egy fűlébe dugott ecsettel háromszögeket
fest egy vászonra, ami mellesleg a bemondó inge.

- Délelőttönként fogadja az aktuálisan, az emberek sms szavazatai által leghülyébbnek ítélt
politikusokat (azt hiszem lesz dolga bőven) és megpróbálja nekik elmagyarázni, hogy miért
is annyira fontos hogy a hóhérok ne legyenek munka nélkül, és azt, hogy az erős hascsika-
rás sokkal kellemetlenebb az operaházban egy nagyopera elején, mint otthon, békés családi
körben.

- A déli harangszóra minden nap ünnepélyesen felhúzza az Országház előtt a nemzeti színű
térdzokniját, majd pókjárásban elmasírozik a fogyatékkal élő BKV ellenőrök sorfala előtt,
miközben maga után húz egy műanyag játék talicskát.

- Délután renszerint teniszezni járna egy zsúfolt metró állomásra, ahol mellesleg kitüntetné
azokat, akik az előző három évben legalább egyszer, 24 órára abba hagyták a levegővételt
takarékossági megfontolásból.

- Esténként mesét mondana a gyerekeknek egy márvány tömbbel a hátán, és közben meg-
próbálná kiásni magát, de mivel a magyar ember találékony, a kaparással csak egyre lejjebb
jutna..... mert nem a hátán fekszik....

Ezek lennének a XXI. századi magyar királyságra vonatkozó elképzeléseim első gondolatai
.......to be countinue

2008. január 22., kedd

Besúgók és provokátorok

Ez döbbenetes! Vállalkozni lehet arra, hogy trafipax-al kiállunk az út szélére, és sebességet méricskélünk.....és a büntetésből részesedést kapunk. Ez egyszerűen hihetetlen. Nem rég megemelték nagyon drasztikusan a közlekedési szabálysértések büntetési tételeit, és most itt ez az új intézkedés. És Veres elvtárs és Gyurcsány elvtárs és bandája azt gondolja, hogy a magyar ember annyira idióta, hogy elhiszi azt, hogy ez csak azért van, hogy mi szabályosan közlekedjünk, és így majd kevesebb lesz a baleset........szó sincs újabb pénzszerzésről. És ezen kívül, ha valaki lefényképez egy tilosban parkoló autót, ő is pénzt kap a büntetésből.....itt vannak, vissza tértek az ÖTVENES évek, XXI. századi köntösben.......a tehetségtelen, semmirekellő emberek, akikben van egy jó adag rossz indulat, és irígység, most majd vesznek egy olcsó digitális fényképezőt, és nap mint nap fotóvadászatra indulnak.....és digitálisan besúgják azt, aki autóval jár, és valami okból, tilosban parkol. Az országot így is szétszakította a mocskos, mindenen átgázoló politika, így az elvtársak most úgy gondolják, hogy ez simán belefér. A különböző hatóságok jogkörben, és létszámban egyre bővülnek, nő az állam erőszakszervezete, mely a rendőrállam irányába mutat......ehhez most még kialakítják az új, közlekedési besúgó hálózatot (érzésem szerint ezt rövidesen egyéb szegmensekkel bővítik) és nosztalgiával emlékezhetünk azokra a drága jó diktatúrikus időkre.....a legnagyobb baj az, hogy ezeket a módszereket, és eszközöket a következő kormány is valószínűleg alkalmazza majd, .......hülye lenne lemondani az ilyen intézkedésekkel járó előnyökről.

A rendszerváltozás után 18 évvel oda juttatta a politika két oldala ezt az országot, ami Rákosi elvtárs és Sztálin elvtárs, és Apró elvtárs, és.......teljes megelégedésére szolgálna. De hát mit is sopánkodok én? Apró elvtársegyik rokona pár éve megmondta.....el lehet hagyni ezt az országot....lehet, hogy azt kellene tenni....vagy venni egy trafipaxot és egy digitális fényképezőt.....ki tudja???

2008. január 17., csütörtök

A minap a következő mondatot hallottam egy 68-70 körüli néni szájából: "majd a vezetőségin én megmondom neki". Így van ez nálunk. Az élet minden területén kialakul a vezetőség, és annak a csúcsán a vezető. Jelen esetben ez egy nyugdíjjas klub, ahol a tagok heti kétszer össze járnak, és vagy kártyáznak, vagy teljesen átrendezik a bútorokat, olyan zörgéssel, mint ha csak bowlingoznának pálya nélkül. És ezek szerint, nem beszélnek közben egymással, mert majd csak a vezetőségin mondja meg neki. De egyáltalán mi az , hogy vezetőségi? Miért nem jut el egy 60 év fölötti ember odáig, hogy ne kelljen a szabad idejében vezetni valakinek. Miért nem lesz annyira kreatív erre a korra, hogy olyan emberekkel társuljon, ahol érvényesül, az egyszer a te ötleted , egyszer az enyém. Talán azért, mert akkor nem lehet marakodni a képzelt, vélt hatalom megszerzésén, és megtartásán. Attól tartok, hogy az ilyen jellegű igény már-már genetikusan öröklődik. És ez nagyon nagy baj. Mert ugye ebben a megvilágításban két féle ember létezik. Vannak a vezetők (ők azok akik a vezetőségin komoly nyomatékkal, elmerengő, gondolatukba mélyedő arccal szívják egyik cigit a másik után) és vannak a vezetettek. Igen ám, de a vezetettek egy jelentős része is vezetni szeretne, és ennek érdekében még konspirálni is hajlandó akár. És akkor egyszer csak ő is bekerülhet a vezetőségbe. És ott már bátran megmondhatja.......akár neki is, csak a megmondás az legyen udvarias, kedves, és természetesen konstruktív. Hát így van ez nálunk.......minden szinten

2008. január 15., kedd

zéró tolerancia

Úgy tűnik kezd valami megmozdulni ebben az országban. Azért ne kapkodjuk el a bizakodást, ez egyáltalán nem biztos, hogy nekünk jó. Itt van pl. a rendőrség, aki "zéró toleranciát" hírdetett szinte minden területen. A törvényhozó meg mellé tette a megemelt büntetési tarifákat. Ez így már tökéletes lehetőség végre arra, hogy az út széli rendőrök korrupt része is megvalósíthassa régi álmát, és építhessen egy szép kastélyt valahol. Mert ugye az ilyen szintű rendőri korrupció tagadhatatlan. Szűkebb hazámban nem egy rendőrbácsinak sikerült a 87.900 forintos illetményéből összekuporgatnia két három év alatt egy 25.000.000-s házat. Vagy ha nem készpénzből építette, tudja vállalni a 87.900 forintos illetményéből a 112.000 ft-os törlesztést. De hát ezen nem is kell csodálkozni, a vezetőik nagy része sem különb, és az meg köztudott, hogy a rendőrség állománya élen jár az okosságban (tisztelet a kivételnek).

Gondoljunk csak bele. Egy egyszerű vidéki ember felmegy a Fővárosba, ahová csak ritkán jár autóval. Az első háromórás bolyongás után konstatálja, hogy eltévedt. A forgalom áramlása, az állandó dudálás egyszer csak bekényszeríti egy "behajtani tilos " utcába. A rend éber őrei lecsapnak rá. 50.000 a bünti, és mínusz 5 pont. Nagynehezen kihajt, és folytatja kétségbeesett kóválygását. Megáll egy helyen, hogy érdeklődjön, hogyan jut el céljához. Vááááááraaaaakoooozniiiii tiiiiilooooossss! Súgja ordítva egy közeg a fülébe. Újabb 50.000 és újabb mínusz pont. És a rendőr az útba igazítás helyett térképet, vagy tömegközlekedést, esetleg taxit javasol. Tegyük fel, utasunk belátja, hogy ez így jó lehet, és talál egy parkolót is. kifizeti 4 órára a parkolást, igen ám, de késik 6 percet. Ez ugye már tilosban parkolásnak számít, így újabb bünti, és mivel a parkoló őrök (akik mellesleg egy üzleti vállalkozást képviselnek) szintén kaptak ilyen jellegű jogosítványt, újabb mínusz pont. Hősünk úgy summázhatja az egy napos Fővárosi kirándulását, hogy 100.000-150.000 ft-os büntetés, és mellesleg a jogosítványát is bevonják pár hónapra.Mindezt elkerülhette volna, ha nem is indul el, vagy ha a helyszínen próblja meggyőzni a közeget némi kézpénzzel. Legközelebb inkább elmegy egy hétre Rómába, azt talán olcsóbban is megúszhatja. De e lényeg a "zéró tolerancia" minden területen

2008. január 10., csütörtök

Tanácsok a költségvetés javítására

Már megint péntek! Hajnali merengésemben arra gondoltam, hogy azzal tudnék az ország sanyarú állapotán segíteni, ha különböző tanácsokkal látnám el a döntéshozókat, hogyan lehetne még több pénzt kihúzni a zsebemből.

- bevezetném a kedd és a péntek díjjat. Aki kedden vagy pénteken érzi magát, kedden vagy pénteken, az fizessen 300 forintot...
- aki sétálás közben egymás után kétszer balra néz, úgy , hogy közben jobbra egyszer sem, az 5000-50.000 forintig büntethető legyen , attól függően, hogy ezt délelőtt, vagy délután teszi
- aki nyilvános helyen két percnél tovább magában beszél, vagy esetleg csak egy hallgatóhoz, az fizessen zajártalmi illetéket, mondjuk 30.000 forintot
- ha valaki akkor is nyitva tartja a szemét, amikor semmi látnivaló sincs, annak adjanak 5 büntető pontot, és bírságolják meg 10.000 forintra
- a titkosszolgálatok ügynökeit képezzék ki zsebtolvajnak, és a kellő motivációt biztosítandó, a kizsebelt összeg 10 %-a maradjon náluk az esti elszámolásnál
- ha valaki napjában háromnál többször simogatja meg a kutyáját, macskáját, anakondáját, aranyhalát...stb, az fizessen szeretet túltengési díjjat...
- ha valaki úgy áll meg gyaloglás közben, hogy azt három nappal előte nem jelenti be az illetékes hivatalnak, annak vonják vissza a születési anyakönyvi kivonata első lapját, és büntessék meg 150.000 forintra....vonatkozzon ugyan ez a szabály a váratlanul tüsszentőkre is....majd megtanulják, hogy nem lehet ebben az országban csak úgy prüszkölni
- akinek név vagy születés napja van az külön erre a célra rendszeresített űrlapon kérje, hogy mint morálisan és erkölcsileg rászorult ne kelljen aznap a zsebtolvajok miatt a zsebébe tenni a szokásos 5000 forintot. Ha ezt elmulasztja, büntessék meg 50.000 forintra.

Ötleteim még vannak, az államháztartási hiány javítására, de egyenlőre ezeket kellene bevezetni, a többit majd később.....

2008. január 9., szerda

őőő

Pákó de nem Lucia

A kereskedelmi csatornák kultúrális otrombasága olyan méreteket ölt napjainkban, hogy még az én jóslatom is bevállt......Az a feket népdalénekes műsort vezet....na nem a gyurcsókkal egyenlőre, de az a tény, hogy egy telefosott gólyafészek is jobban beszél magyarul, nem nagyon zavarta ama bizonyos tv-nek a szerkesztőit. Ráadásul az, hogy nem csak kívülről sötét (amivel alapvetően nem lenne bajom) nem csak a nyelvi problémákból derül ki, a gondolatait még ha azt tökéletes magyarsággal fejtené is ki, képileg úgy tudnám ábrázolni, mint ha egy fazékba bele hánynának, össze kevernék egy kis kávázaccal, egy hamutál tartalmával, és viselős gyík beleinek főzetével. És ez a durung pacsirta ráadásul arról is meg van győződve , hogy a fél ország szereti........hova jutunk így kedves uraim, .....kik döntötök az ilyen ügyekben.......ha rajtatok múlna, a lego játékba is fokhagyma gerezdeket, meg gyufaszálakat raknátok, mert hát abból is ki lehet rakni valamit......legközelebb lehet, hogy egy hazánkaba látogató budhista urológussal olvastatják fel az időjárás jelentést, így biztos nem fog senki reklamálni, ha nem válik be a megjósolt kánikula ( ez a szó lehetne mondjuk a mongol uralkodó széklete is egyben)....

NA de térjünk rá arra, amiért a géphez valójában ültem......szeretném, ha valaki elmagyarázná nekem, hogy az Univerzum az miért........ de csak olyan, aki tényleg tudja, csinos,..... és nő, és tényleg tudja is.......várom a jelentkezőket itt..........hozz magaddal egy kis madártejet, úgy jobb a felfogásom......de tényleg

2008. január 5., szombat

konkluzió

Végére értem a kutatásomnak, melynek elsődleges célja az volt, hogy választ keressek arra, miként lesz egy teljesen sötét, minden tekintetben tehetségtelen, az agyát a hátizsákjában hordó emberből (bár azt hogy genetikailag is embernek nevezhető-e , még a tudósok vizsgálják) a média segítségével "sikeres", ismert lény. (egyenlőre szándékosan kerülöm az ember kifejezést a vizsgálatok eredményének ismerete nélkül). A végkövetkeztetés levonása előtt egy fontos adalék: A kereskedelmi televíziózás újabb állomásához érkezett akkor, amikor 400ft+áfa összegért feltette a nézőknek, hogy az élő, vagy a fagyasztott halat vásárolják szivesebben. Számomra hihetetlen módon, nagyon sokan telefont ragadtak, és pénzt és fáradtságot nem kímélve sms-eket küldtek, ezzel is növelve a tv nem kis büdzséjét. Ez a szint már annyira de annyira............................hogy javaslatot teszek a tv vezetőségének, néhány a jövőben feltehető kérdésre
- Ön az orrát szereti piszkálni, vagy inkább szivesebben szellent társaságban
- Ön szerint a részegem hányás a kellemesebb, vagy egy prosztata vizsgálat
- Ha azt érzi , hogy büdös a lába, inkább megmossa, vagy csak egyszerűen nem szagolgatja

És ha ezek a kérdések is megfelelő bevételhez juttatják a tv-t (kellő hívásmennyiséggel), akkor nem kell majd csodálkozni, ha megjelenik a mindennapjainkban Gyurcsók és Pákó barátunk közös műsora, ahol főzni tanítják a kacsacsőrű emlősöket, miközben idegesítő akcentussal magyar nótákat énekelve, mellesleg telefonon keresztül meggyógyítanak 389 beteget az elfekvőben, és feltámasztják halottaiból Albert Einsteint,és természetesen behívják a műsorba is,..... aki röviddel ezután az öngyilkosságot választja.

A kutatásom végkövetkeztetése tehát röviden az, hogy RAJTUNK MÚLIK! NE ENGEDJÜK!

Ezzel egy időszak lezárult az életemben, de természetesen folytatom valami más fontos dolog elemzésével

A mai kérdésem ami már nem az előző témához kapcsolódik:

Önök (TI) szerint(etek) a szomszédom tegnap milyen szájszaggal csőkolta meg a feleségének vélt állólámpát

A; aceton
B; kolbász és sör keveréke
C; a tévedésből megivott mosogató szer miatt levendula

A helyes válasz betüjelét kérném egy kis disznótoros, vagy egy egzotikus út befizetését a nevemre igazoló csekkel mihamarabb eljuttetni hozzám, de máris......
Füstjeleket nem áll módomban feldolgozni

2008. január 2., szerda

Lassacskán kezdek visszatérni erre a bolygóra, és újra beállok az élők sorába is. 2008 van, ha jól tudom......mégpedig már a második nap, és még idén nem is találtam fel semmit. Az év utolsó három napján viszont nagyon sok mindent sikerült feltalálnom. Dec. 29.-én pl. feltaláltam magamat, és ennek örömére nem keveset ittam........márnap meg disznóvágás. Ekkor feltaláltam azt a biotechnologiai folyamatot, hogy hogyan lehet génsebészeti eljárás nélkül a malacot keresztezni a rizzsel..........megszületett a hurka. Egy 217 kg malacot dolgoztam fel egyes egyedül, a nagyszámú néző nem kis csodálatára......meg egy kevés pálinkát is sikerült hatástalanítanom, így az már másnak nem árthat. Szilveszter éjszakáján pedig feltaláltam egy olyan automatát, ami reggelre felöltözteti az alvó embert, hogy ne kelljen fölöslegesen vesződni a ruházattal. Ezt a kisérletet azonban szélsőséges elemek és akumulátorok meghiúsították......Idén újra megfogadtam, hogy soha többé, ......esetleg egy kicsit, de azt sűrűbben.
Most még egy kicsit aklimatizálódnom kell a helyi viszonyokhoz, de utána teljes erővel bele vetem magam a tudományba, a közéletbe,..... és ha délutánig nem leszek legalább egy kicsit jobban,.....akkor a jeges Tiszába is