A minap a következő mondatot hallottam egy 68-70 körüli néni szájából: "majd a vezetőségin én megmondom neki". Így van ez nálunk. Az élet minden területén kialakul a vezetőség, és annak a csúcsán a vezető. Jelen esetben ez egy nyugdíjjas klub, ahol a tagok heti kétszer össze járnak, és vagy kártyáznak, vagy teljesen átrendezik a bútorokat, olyan zörgéssel, mint ha csak bowlingoznának pálya nélkül. És ezek szerint, nem beszélnek közben egymással, mert majd csak a vezetőségin mondja meg neki. De egyáltalán mi az , hogy vezetőségi? Miért nem jut el egy 60 év fölötti ember odáig, hogy ne kelljen a szabad idejében vezetni valakinek. Miért nem lesz annyira kreatív erre a korra, hogy olyan emberekkel társuljon, ahol érvényesül, az egyszer a te ötleted , egyszer az enyém. Talán azért, mert akkor nem lehet marakodni a képzelt, vélt hatalom megszerzésén, és megtartásán. Attól tartok, hogy az ilyen jellegű igény már-már genetikusan öröklődik. És ez nagyon nagy baj. Mert ugye ebben a megvilágításban két féle ember létezik. Vannak a vezetők (ők azok akik a vezetőségin komoly nyomatékkal, elmerengő, gondolatukba mélyedő arccal szívják egyik cigit a másik után) és vannak a vezetettek. Igen ám, de a vezetettek egy jelentős része is vezetni szeretne, és ennek érdekében még konspirálni is hajlandó akár. És akkor egyszer csak ő is bekerülhet a vezetőségbe. És ott már bátran megmondhatja.......akár neki is, csak a megmondás az legyen udvarias, kedves, és természetesen konstruktív. Hát így van ez nálunk.......minden szinten