Itt van Május elseje újra...

Közeleg az ünnep, ezért mostanában egyre több „nosztalgikus”, „romantikus” gondolat jut eszembe. Keserédes borzongással gondolok arra a gyermeki lelkesedésre, ahogy készültünk az idióta tornászbemutatókra, amit „Városunk Vezetői” előtt kellett bemutatni, és amit emberek lévén, magukban ők is nagyon unhattak.
És a felvonulások, a hangosbemondó indulói, és az azokat túlharsogó köszöntések, éljenzés a különböző népek megbonthatatlan barátságáról. A szakszervezetek és brigádok népünkért végzett munkájának lelkes megköszönése, a táblák, a hangzatos feliratok, a lufik, az átszellemült mosolyok, az integetések a tribün (a páholy?) felé, a kis hurkapálcára ragasztott papírzászlók lengetése, természetesen nem csak a magyar trikolor, hanem a nemzetköziséget szimbolizáló piros zászló is, és a vonuló, helyenként éneklő tömeg. És a majális, a sör, a virsli, a céllövölde, a körhinta, és az indiános póló, na meg a műanyag géppisztoly. Ezek mind-mind tagadhatatlanul a miénk.
Akkor ez jutott, ezt dobta a gép, vagy ezt adták nekünk a Bocchoris király által elüldözött nép kései utódai, mert ez állt érdekükben. A hangzatos mondatok, az ideológiák, a jól megtervezett eszmék, mind azt sugallták, hogy mindjárt megérkezünk a Kánaánba, csak még egy kis szorgalom és kitartás kell.
Mindezekből mára csak a szorgalom és a kitartás maradt, a megérkezés, színházi szófordulattal élve, betegség miatt elmaradt. A jegyek visszaválthatók, csak a kasszát vitték el, hogy az érdekünkben jól megőrizzék.
Mi pedig a jövedéki adóval ízesített sörrel, és a húst hírből sem ismerő, gazdaságos virslivel édes hármasban, elmélkedhetünk azon, hogy tényleg mit is jelent a „Szabadság, Testvériség Egyenlőség”……