Minden kutya a mennybe megy...

Kedves Gazdijaim!

Ma váratlanul nagyon rosszul lettem, és a pocakom is egyre jobban felpuffadt. Fájt is nagyon, de reméltem ez csak átmeneti állapot, majd rendbe jövök, csak egy kis idő kell hozzá. Akkor ijedtem meg, amikor Ti kétségbe esetten figyeltetek, és rémülten kezdtetek telefonálgatni, és egyre idegesebbek lettetek. Bevallom, én is egyre rosszabbul éreztem magam, és egy kicsit nyöszörögtem, de nem akartalak a nyöszörgésemmel zavarni benneteket. Próbáltam a farkamat csóválni, de lehet, hogy nem úgy sikerült, mint ahogy azt megszoktátok. Azért a simogatásotok a fájdalmaim ellenére is nagyon jól esett, jó volt érezni azt, hogy szerettek. Hallottam, hogy kétségbe esve próbáltok egy állatorvost hívni, mindhiába. Lehet, hogy nem vasárnapra kellett volna időzítenem a rosszul létet, de hát nem tudhattam előre. Azért, az jó lenne, ha lenne itt a környéken is egy ügyeletes állatorvos, úgy mint az embereknek. Sajnos nem tudtam, mi történhetett velem. Lehet, hogy megmérgeztek? Pedig én soha nem ártottam senkinek, azt hiszem rajtatok kívül is szerettek az emberek, mert hát a Bernáthegyi kutyák nagyon szeretetre méltó kutyák. Sokan még azt is mondták, hogy nem csak kedves, szép is vagyok. Ezt olyan jó volt hallani. Talán az is lehet, hogy egy csont sértette meg a gyomromat? Ki tudja. Mikor végre sikerült egy orvossal beszélni, aki egy óra múlva fogadott volna, már nagyon gyengének éreztem magam. Be sem tudtam egyedül szállni a kocsiba. Ahogy hátra befeküdtem, nagyon jó volt érezni a kis gazdim simogatását. Aztán egyszer csak éreztem, hogy valami nagyon szokatlan történik velem. Tudtam, hogy most sokáig nem találkozhatunk. Még annyi erőm volt, hogy felemeljem a buksimat, elbúcsúzzam szeretett kis gazdimtól, majd egy végtelen repülés kezdődött el. Fel a felhők felé, ki a testemből.
Onnan látom most, hogy nagyon szomorúak vagytok, de ne haragudjatok rám, nem tudtam magamat megmenteni. Talán ha legalább egy orvos lett volna, aki tud vasárnap is foglalkozni a beteg állatokkal, akkor még sokáig csóválhattam volna a farkamat örömömben. Mert én mindig örültem nektek, és Ambrusnak, az én kutya barátomnak. Nagyon szerettelek benneteket, és tudom, hogy Ti is nagyon szerettetek. Jó lett volna még sokat bohóckodni, ugrándozni, hozzátok bújni, de sajnos ez már nem lesz soha többé. Nagyon fogtok hiányozni, nagyon jó volt az az öt év, amit Veletek töltöttem. Biztos, hogy én is hiányzok Nektek.

Nem felejtelek el soha benneteket itt a mennyben,…ja, mert hogy itt vagyok.…. Ugye emlékeztek még?.....minden kutya a mennybe megy….

Szerető kutyusotok: Fülöp (a kutya kisherceg)